Néha szentségelek magamban, hogy a nyaralásunk alatt miért nem tudott jó idő lenni. Aztán azzal nyugtatom magam, hogy ez a hetek óta tartó forróság, már talán a Balaton mellett is sok lett volna. Zsani szinte egész nap a kövön fekszik, keresi a lakás leghűvösebb pontjait. Amikor főzök, akkor kiengedem a folyosóra, ahol kellemes hűs levegő jár. Ma palacsintát sütöttem, úgyhogy még nyitott ajtó mellett is szakadt rólam a víz. Zsani addig a folyosón elterült, mint a nagyalföld, még a fejét is csak néha-néha emelte fel, amikor ránéztem. Amikor papa jött haza, akkor is csak fekve néhányat csóvált a farkán üdvözletként, de fel nem állt volna.
A reggeli séták alkalmával is viszek vizet, arra az esetre, ha megszomjazik. Olyan aranyos, amikor inni kér, megböki az orrával a vizes palackot tartalmazó szatyrot és leül, várva, hogy töltsek neki innivalót. A déli séta minimálisra rövidül, tényleg csak egészségügyi jelleggel bír /pisi, kaki/, aztán újra elterül a lakásban a hűvös kövön. Az esti séta ismét hosszabb, de akkor is nagyon melege van. Sajnos még továbbra is mondja ezt a rekkenő hőséget, pedig már kimenni sincs kedvünk, a kutyának sem kell ez az idő.
Ő Stefi, a lányom barátnőjének kis bologneseje, akit Zsani kutyába sem vett.
Jól van Manó, engedem, hogy egy kicsit játssz a labdámmal, de ne vidd túlzásba
Mostmár elég! Add vissza a labdámat!
A francba ezeket a rohadt szúnyogokat! Menjünk mostmár haza!
Mire bambulunk ennyire? Te tudod, Dávid?
