Tegnap reggel Zsani nem hazudtolta meg beagle mivoltát. A patakparton sétáltunk, mivel a folyamatos esőzés miatt az utóbbi időben nem mentünk be az erdőbe. Találkoztunk Döme kutyával, akit már említettem, hogy apja helyett apja Zsaninak. Futottak együtt, majd egy idő után Döme rohant a gazdijához, mint az szófogadó kutyához illik, Zsani azonban nem volt a nyomában. Visító ugatását hallottam, amelyet akkor szokott produkálni, ha nem ér utol valamit, majd a visítás megszűnt, de a kutyám továbbra sem került elő. Véleményem szerint egy nyulat láthatott, melyet üldözőbe vett, majd valószínűleg átrohant a forgalmas Óceánárok utcán, át az erdőbe. Jólnevelt gazdihoz illően ott vártam a kutyát, ahol utoljára együtt voltunk. Telt-múlt az idő, Zsaninak azonban híre-hamva nem volt. Szólongattam, fütyültem neki, de tudtam, hogy ez hiábavaló. Elindultam hazafelé, majd egyszer hátrafordultam és Zsani ott volt mögöttem. Honnan került elő, nem tudom, de próbálta felmérni a helyzetet, hogyan fogok a hosszú eltűnésére reagálni. Mivel visszajött, kénytelen voltam megdícsérni, nehogy legközelebb ne jöjjön vissza, azzal a tudattal, hogy akkor kikap. Mostmár kezdem megszokni, de azért ideges voltam, mert az úttesten való átrohanás nem biztos, hogy mindig szerencsés lesz.
Vasárnap elmegyek egy próbaoktatásra a Rex kutyaiskolába. Kiváncsi vagyok, hogy lehet-e a kutyámat engedelmességre szoktatni. Olyan erős benne a vadászösztön, hogyha vadat lát, akkor csak az orra viszi előre. Reménykedjünk, mert amúgy Zsani egy nagyon okos és szeretnivaló kutyus. Borzasztóan éhes a szeretetre.