Tegnap Zsani az erdőben megint nem tudta meghazudtolni vadász ösztöneit. Egész nyáron nem sétáltunk az erdőben, mert rengeteg szúnyog volt, egyszerűen ki kellett menekülni az erdőből, mert annyira csipkedtek a kis rohadékok. Kb. egy hete újra elkezdtük a reggeli erdei sétákat, először pórázon. Vittem neki a kedvenc labdáját is, arra gondolva, hogy azt őrizve a közelemben marad. Tegnap levettem róla a pórázt és odaadtam neki a labdát, amivel boldogan rohangászott végig az erdei utakon. Már éppen indultam kifelé, amikor Zsani meglátott egy nyulat és mint akit puskából lőttek ki, elrohant a nyúl után a szokásos vonyító ugatásával. A kis kedvenc labdáját előzőleg egy nagy szimatolásnál elhagyta és nem is került elő. Találkoztunk Döméékkel, gazdija mondta, hogy látta Zsanit az erdő túlsó felén, próbálta megfogni, de nem hagyta magát. Jött egy 4-5 főből álló kirándulócsoport, ők is látták illetve hallották Zsanit sírva ugatni, azt hitték valami baja van, vagy valaki bántotta. Megnyugtattam őket, hogy nem bántotta senki, csak ezt a síró ugatást hallatja, ha nem éri utol az általa kergetett állatot. Sétáltam fel-alá, amikor a túracsoport egyik tagja utánam kiabált, hogy ott ül egy kutyus. Visszafordultam és látom, hogy Zsani ül ott, tőlem kb. 80-100 méterre. Hívásomra először nem jött, de mikor érzékelte, hogy nem haragszom, úgy futott oda hozzám, hogy majd szétesett. Borzasztóan boldog volt, hogy megtalált, látszott rajta, hogy azért stesszelt, hogy sokáig nem volt a közelemben /kb. 3/4 óra hosszat volt távol/ Én már nem ijedek meg, mert tudom, hogy előkerül. Mondjuk nem vet szét az öröm, de nem idegeskedem. Zsani annyira elfáradt a nagy rohanásban, hogy hazafelé pórázon végig a lábam mellett jött. Útközben néha-néha rám nézett, mint aki azt kérdezi, hogy "gazdi, biztos nem haragszol rám?"
Ugye azt szereted gazdi, ha szem előtt vagyok? Ez nem mindig sikerül, ne haragudj. Vadászkutya vagyok, vagy mifene.
Te Manó! Meséltem neked, mi történt tegnap? Figyelj rám, ha hozzád beszélek!