Ma elmentünk próbaoktatásra a Rex kutyaotthonba. Félidőben azonban otthagytuk az órát, mert úgy gondoltam, nem szükséges folytatni. Nem azért, mintha Zsani olyan szófogadó lenne, de nekem teljesen mindegy, hogy a kutya melyik oldalamon ül le, vagy fekszik le. Az a lényeg, hogy csinálja. Nem tartom szükségesnek azt sem, hogy a bal oldalamon menjen, az a lényeg, hogyha azt mondom neki, hogy jobbra vagy balra, akkor azt tegye. Ezt pedig, ha nem is mindig, de végrehajtja. Előbb-utóbb úgyis megszokja. Nem hiszem, hogy azt az ösztönt, ami benne a vadászat irányában megnyílvánul, ki tudjam belőle nevelni. Ha nyulat lát, vagy bármilyen kis vadat, akkor, mint akit puskából lőttek ki, rohan utána és addig kergeti a vadat, amíg az is szalad előle. Utána eddig mindig visszajött a kiinduló pontra. Való igaz, hogy néhányszor 30-45 perc elteltével, de visszajött. Más beagle kutyánál már előfordult, hogy fél napig vagy akár egy napig is keresték és csak aztán került elő. Zsani nagyon szeret engem és nekem csak ez a lényeg. Ha az iskolában nem produkál, nem érdekes, akkor is szeretnivaló bestia.
Ugye gazdi, tanulás nélkül is szeretsz engem? Most olyan jó rágni! Jól fekszem?
Oktatásra várva. Mi lesz még ebből?
Engem tulajdonképpen csak ez a lila csoda érdekel. Csináljátok ti a gyakorlatokat, ha akarjátok, de előtte dobjátok el nekem a labdát.